A szociális hálózataink nem tudatos kondícionálásai

Kénytelen rálátni egy generáció, hogy toxikus mintákat lát maga körül, mert annyira sok sebből vérzik a mindennapi életnek hívott túlélési mókuskerék, hogy a morál drámaian csökken.

Mióta cél, és hogyan értük el, hogy az átlag munkavállaló ilyen kevésnek érezze magát? Iskolákból, munkahelyekből, családtól öröklött minták/normák hogyan befolyásolják látás/gondolkodásmódunkat?

Gyerekként az otthon kontrollját (egyben biztonságát) felváltja az oktatás intézménye.

Mind a két környezet arra hivatott, hogy biztonságban tudja felkészíteni az apró indivídumokat az életre.  

Valamiért ezt lexikális tudás halmozásával és túlkontrollálással próbáljuk elérni.

Megmondják mikor egyél, mikor menj mosdóba, mikor beszélhetsz, mikor játszhatsz. 

Megmondják mik a fontos témák, zömében lexikális tudás halmozása és hogy megtanuld követni a szabályokat.

Gyerekként azt mondogattam magamnak, ha jól tanulok most, akkor minden készséggel rendelkezni fogok amire szükségem lesz az élethez. Mentségemre szóljon, a környezetem minden tagja azt állította, hogy így is lesz. Nem lett...

Az első hazugság, amivel a társadalom kondicionálja az indivídumait.

Felmerült bennem a kérdés, hogy lehet az, hogy az emberek ezt látták (/látniuk kellett volna), mégis azt mondták "elég lesz". Nekik is ezt mondták és nem találtak jobb iránymutatást?    

Hogyan lehet ilyen mértékben szemellenzőssé tenni konkrét generációkat? (Tisztelet a kivételnek!) És miért éri meg ez bárkinek? Az iskolából kikerülve engem és sok mást, köztük Mártont is várta a munka világa.

Márton úgy gondolta, ha elvállalja a túlórát, mindig elérhető, penge alkalmazott lesz, akkor előbb-utóbb visszatükröződik majd anyagiakban, megbecsülésben, rugalmasabb szabadidőben.

38 éves koráig tudta megőrizni kezdeti lendületét, de mára kiábrándult a munkahelye bánásmódjának köszönhetően.

Romokban az önbecsülése, korholja magát az elmúlt 8 év lojalitásáért, hiszen hamarabb is felállhatott volna és kereshetett volna jobb munkahelyet, de időközben elvesztette a bizalmát abban, hogy "Létezik ilyen munkahely Magyarországon?". Nem mintha nem keresett volna az évek során jobb ajánlatot, de abban a térségben, (Bács-Kiskun Megyében) ez az átlagos munkáltatói hozzáállás.

Nem infláció-követőek a bérek, nem érdekel senkit, hogy haza akarsz érni a családodhoz, "Örülj annak, amit kapsz nálunk, máshol ennyit se kapnál, semmit sem ér a munkád és már holnapra találunk valakit a helyedre." … Mostanra a térségben zömében általánosan működő (Tisztelet a kivételnek!) toxikus hozzáállás arra kondicionálta Mártont, és a hozzá hasonló munkavállalókat, hogy nem is álmodhatnak jobb feltételekről. Ezzel végeredményben tömeges kiégéseket okozva. De miért érné meg bárkinek, hogy kiégett zombik rohangáljanak a cégében, fentarthatóan foglalkoztatott, megbecsült munkavállalók helyett?

Senkinek nem éri meg! De ha nincs valós vezetői eszközöd embereid irányításához, vagy az akaratod érvényesítésére, akkor marad a ledominálás és a toxikus kavarások. A toxikus vezetők hogyan kerültek pozícióba? Ritkábban szakértelmük alapján, mintsem ismeretség alapján.

Őket hogyan és milyen események kondicionáltak, hogy ez lett az alap hozzáállásuk?

Hogyan kerültek és maradtak döntési pozícióban tömegesen olyan emberek, akik a ledomináláson kívül nem rendelkeznek más hatékony vezetői eszközzel?

Miért tűrne el bárki ilyen vezetőt? Itt jön képbe az a kondicionálás, ami általánosan a rendszerbe vetett bizalmat preferálja a saját kritikus gondolkodási képességeink helyett. Ha ilyen bánásmódban részesül egész életében, akkor valószínűbb, hogy nem tesz fel kritikus kérdéseket. Akinél nem működik a kondicionálás abból példát statuálnak, tovább rombolva a morált és erősítve a kondíciót.

Így tudják minimális kompetenciával rendelkező "vezetők" leuralni a környezetüket. Honnan jöhet ez a formula? És miért élnek vele ilyen sokan? Vegyék egy bántalmazó kapcsolat dinamikáit. Abban sem feltétlenül veszik észre a részvevők, hogy milyen toxikus a dinamika, amíg ki nem lépnek belőle.

Figyeljék meg, hogy milyen módokon befolyásolja a résztvevők hozzáállását. Főleg, ha hosszú időn keresztül vannak ebben a dinamikában.

Zömében egy uralkodó figura önértékelés romboló hatással van a környezetére, mígnem az elszenvedők közül sokan megkérdőjelezik saját képességeiket a dolgok racionális szemlélésére.

A környezet nagyrészében elhal a felelősség és a kritikus gondolkodás képessége, aki ezután is kritikus kérdéseket tesz fel, az bűnbak lesz, rá projektálják a résztvevők a rendszer hiányosságaiból fakadó rossz érzéseket.

Most vetítsék ki ennek a dinamikának a sajátosságait szociális méretekbe.

Minden munkakörben megfordulnak toxikusan viselkedő emberek. Iskolában, kórházakban, jogi intézményekben, politikában….

Ugyan az a toxikus dinamika gátolja a szociális hálózatok hatékony működését, mint amik az egészséges családi dinamikákat is ellehetetlenítik. Csak nagyban…

Ahhoz, hogy változást érjünk el szociális méretekben, az individum személyes környezetében kell kigyomlálni a toxikus személyeket és még fontosabb, hogy a károsított rendszereket/mintázatokat helyre hozza (amennyiben még lehetséges). Az eddigi abnormális elvek helyett új, transzparens normákra van szükség a társadalmunk külömböző szegleteiben. Én és munkatársaim azon dolgozunk, hogy az eddigi "abnormák" helyett egészségesebb/élhetőbb munkahelyi és emberi kultúrát teremtsünk. Várunk benneteket szeretettel és szakértelemmel!